Az MVM is csatlakozott a Tanítsunk Magyarországért programhoz
2024. március 25-én együttműködési megállapodást kötött az MVM Zrt., a Nemzeti Tehetség Központ Közhasznú Nonprofit Kft. és a Tanítsunk Magyarországért Alapítvány, amelynek keretében az MVM Zrt. csatlakozik a Tanítsunk Magyarországért programhoz. A megállapodást Dr. György László, a Tanítsunk Magyarországért program kormánybiztosa, Mátrai Károly, az MVM Csoport vezérigazgatója, Sándor-Kovács Dóra, a Nemzeti Tehetség Központ Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője és Dr. Horváth Zita, a Tanítsunk Magyarországért Alapítvány kuratóriumi elnöke írták alá az MVM Zrt. székházában tartott hivatalos eseményen.
A Tanítsunk Magyarországért program célja, hogy 2030-ra minden ma általános iskolás diák jelenjen majd meg a munkaerőpiacon, szerezzen szakmát vagy tanuljon tovább. A program azokat az általános iskolásokat támogatja , akiknek kevés lehetőségük van arra, hogy sikerrel végezzék el általános iskolai tanulmányaikat és továbbtanuljanak, szakmát szerezzenek. Egyetemista mentorok első sorban 6-7-8. osztályos gyerekeket mentorálnak, és segítenek nekik könnyebben eligazodni a továbbtanulási lehetőségek között. A programhoz csatlakozó vállalkozások megnyitják kapuikat a mentoráltak előtt, bemutatják mindennapi tevékenységüket, és felkeltik érdeklődésüket a különböző szakmák iránt.
A 2023/2024. tanév tavaszi félévében közel ezer egyetemista-mentor, több mint 4 ezer mentorált diák, 110 általános iskola és 21 egyetem vesz részt a Tanítsunk Magyarországért programban.
A Tanítsunk Magyarországért programot a Nemzeti Tehetség Központ, a Tanítsunk Magyarországért Alapítvánnyal valósítja meg. A program koordinációjáért Dr. György László kormánybiztos felel. Az MVM Zrt. a Tanítsunk Magyarországért programhoz való csatlakozásával erősíti elkötelezettségét a hazai kistelepüléseken élő fiatalok oktatásának és fejlődésének támogatásában.
Dr. György László, a program kormánybiztosa hálásan megköszönte az MVM Zrt. csatlakozását a Tanítsunk Magyarországért programhoz.
A kormánybiztos elmondta, hogy„évente tízezer olyan gyerek van, aki nem szerez szakmát csak azért, mert nincs előtte minta, és ezért olyan megpróbáltatásként éli meg a középiskolai tanulmányait, a rendszeres utazást és az új közösségbe való beilleszkedést, hogy végül idő előtt feladja.Nekik segít a Tanítsunk Magyarországért program: a program egyetemista mentorai már általános iskolás korukban megmutatják a munka- és továbbtanulási lehetőségektől távoli településen felnövő általános iskolásoknak a településen túli világ élményeit, lehetőségeit.
A cél az, hogy azoknak a gyerekeknek, akik otthonról nem kapnak elegendő biztatást, a mentorok kézzelfoghatóvá tegyék a jövőt: „Itt fogsz tudni tanulni, itt pedig dolgozni, így néz ki az iskola, a kollégium, így pedig a leendő munkahelyed, ennyit fogsz tudni keresni, ha végig járod a tehetségednél fogva bejárható, utat és ebben rám, a mentorodra számíthatsz”. A Magyarországon működő vállalkozásokkal közös ügyünk, hogy jövőképet mutassunk a felcseperedő gyerekeknek. Ezért fontos az MVM Zrt. csatlakozása a programhoz.”
A Tanítsunk Magyarországért program egy olyan kezdeményezés, amely tökéletesen illeszkedik azokhoz az értékekhez és célokhoz, amelyeket mi is alapvetőnek tartunk és magunkénak vallunk az MVM Csoportnál, a szakmai kiválóság és a következő generáció szakmai fejlődésének elkötelezett támogatójaként. Ez a kezdeményezés egy olyan platformot biztosít, amely lehetővé teszi, hogy közösen segítsük a fiatalokat abban, hogy megértsék és megtalálják a helyüket ebben a fontos és dinamikus iparágban, hogy felfedezzék a számukra elérhető lehetőségeket az energetikai és műszaki területeken. Bízunk benne, hogy ez az együttműködés hosszú távon hozzájárul a szakmai utánpótlás biztosításához és az ország gazdasági fejlődéséhez. – mondta el beszédében Mátrai Károly, az MVM Csoport vezérigazgatója.
Sándor-Kovács Dóra, a Nemzeti Tehetség Központ ügyvezetője kiemelte „A Tanítsunk Magyarországért program nemcsak a tanulmányok sikeres elvégzéséhez nyújtott támogatásról szól, hanem a kölcsönös tanulásról, a közösségek megerősítéséről is. Az MVM országos lefedettségének köszönhetően az összes mentorált diákunknak Devecsertől Álmosdig alkalma nyílik rá, hogy betekinthessen az energetikai iparág kulisszái mögé, és ha később az így megismert szakmák valamelyikét választja, akár a lakóhelye közelében is el tudjon helyezkedni.”
Dr. Horváth Zita, a Tanítsunk Magyarországért Alapítvány kuratóriumi elnöke megjegyezte: „Sokan a tehetséggondozást és a hátránykompenzációt ellentétes fogalomnak vélik, azonban ez nem igaz, ezek nem egymást kizáró folyamatok a Tanítsunk Magyarországért programban. A mentorok - a partnercégekkel együttműködve - segítik felkelteni a gyermekek érdeklődését, megtalálni erősségeiket, hogy minél kisebb eséllyel váljanak korai iskolaelhagyóvá, valamint minél jobb eséllyel jelenjenek meg a jövő munkaerőpiacán. Alapítványunk aktív szerepet vállal abban, hogy szakmai tartalmakkal gazdagítsa a programot, és segítse a cégek, vállalatok bekapcsolódását, szerepvállalását, valamint támogassa a mentorok képzését és az egyéb programokat.”